A TÁMOP-2.2.4-11/1 pályázat keretében az Információs Társadalomért Alapítvány „Közös tudással a határ menti vállalkozások sikeréért” című projektjére 30,77 millió forint Európai Uniós támogatást kapott annak megvalósítására.
A projekt célja, hogy a Magyarországon távoktatással, Szlovákiában pedig az irodai hálózattal, személyes konzultációval támogatott felnőttképzési tevékenységet integráljuk, és a határ menti vállalkozások számára olyan oktatási módszertant, tudásbázist, és oktatási anyagokat dolgozzunk ki közösen, amely segítségével a mikro-, kis- és középvállalkozások kifejezetten aktuális, máshol csak nehezen és drágán elérhető ismereteket kapjanak helytől és időtől függetlenül.
A magyarországi felnőttképzés jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt években. Kialakult jogi feltételrendszere és intézményi háttere. Ezzel szemben Szlovákiában a felnőttképzés rendszere még alakulóban van. Szlovákia EU csatlakozásával komoly pályázati támogatásokra nyílt lehetőség, a felnőttképző helyek fejlesztésével azonban egyetlen szakmai szervezet sem foglalkozik. Hiányoznak a távoktatási lehetőségek valamint a képzések kínálatában és azok megvalósítási folyamatában a komplex értékelések.
A projekt során a magyar felnőttképzési, távoktatási és oktatás minőségbiztosítási tapasztalatokat átadjuk a partner szervezetek részére, továbbá korábbi tapasztalatokra építve közös oktatási és képzési módszertant dolgozunk ki, amelyet közösen szervezett infónapokon megismertetünk a térség, járások oktatási intézményeivel és munkaügyi központjaival.
A közös módszertan kidolgozása során külön figyelmet fordítunk a helyi, hátrányos helyzetű vállalkozások igényeire, továbbá egyéb hátrányos helyzetű csoportok egyenlő hozzáférésének biztosítására (siketek és nagyothallók, mozgáskorlátozottak). A módszertan kidolgozása után olyan közös képzési programokat dolgozunk ki és teszünk elérhetővé a térség mikro, kis és középvállalkozói, munkanélküli személyek számára, amely lehetőséget teremt számukra sikeres vállalkozások indításához, fenntartásához, forrásteremtéséhez, e-kereskedelem beindításához.
A kedvezményezett neve: Információs Társadalomért Alapítvány
A projekt címe: Közös tudással a határ menti vállalkozások sikeréért
A szerződött támogatás összege: 30,77 Millió Forint
A támogatás mértéke (%-ban): 100%
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2015. október 31.
A projekt azonosító száma: TÁMOP-2.2.4-11/1-2012-0063