Az INFOTA mint tudásközpont, kutatóintézet és projekt szervezet új ismeretek szerzésére, átadására és kreatív problémamegoldásra, innovatív fejlesztések kidolgozására specializálódott.

Segítünk abban, hogy a partnereink kutatási és fejlesztési tevékenysége a feladatok kiszervezésével valósuljon meg, ne kelljen felvenniük és hosszú távon alkalmazniuk olyan magasan képzett szakembereket, kutatókat úgy, hogy nem tudnak állandó munkát adni nekik.

Vállaljuk projektek előkészítését, tervezését és vezetését. Rugalmas szervezeti felépítésünknek és széleskörű hazai és nemzetközi együttműködési kapcsolatrendszerünknek köszönhetően számos témában otthonosan mozgunk, így az egyes projektekre mindig a legalkalmasabb munkatársakból álló csapatot tudjuk összeállítani.

Szervezetek üzleti folyamatait térképezzük fel, modellezzük és racionalizáljuk azokat működésük hatékonyabbá tétele érdekében. A döntések és feladatok koordinálását integrált információrendszerek kialakításával segítjük.

  • Szervezetek termelési, szolgáltatási, üzleti folyamatainak feltérképezése, modellezése
  • Folyamatok elemzése, fejlesztése, racionalizálása, optimalizálása
  • Folyamatszervezés, dokumentálás, betanítás, mérés és visszacsatolás

Kinek ajánljuk?  KKV-k, ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalatok, szövetkezetek, civil szervezetek

Ágazati vagy földrajzi terület alapú statisztikai adatok felhasználásával segíteni tudjuk a vállalati döntéshozást a makrogazdasági változások, tervezett vagy frissen életbelépett gazdasági szabályozások társadalmi és mikroökonómiai hatásainak előrebecslésével, trendelemzéssel, technológiai trendek vizsgálatával. Néhány példa:

  • ÁFA kulcs változás, ágazati béremelés várható piacra gyakorolt hatásának elemzése
  • Területfejlesztési projekt gazdasági és társadalmi hatásának vizsgálata
  • Elemzés az informatikai eszközök fejlődésének hatásáról (pl. turizmus szektor)
  • Z generáció fogyasztói jellemzői miként változtatják meg a piacot

Kinek ajánljuk?  Fejlesztési tanácsok, ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalatok, szövetkezetek, szakmai szervezetek, kamarák

Adatállományokban található, gyakran rejtett összefüggések vizsgálatával, az üzleti tudás adatbázisokból való kinyerésével tudunk hozzájárulni a szervezetek stratégiai döntéshozóinak munkájához. Néhány példa:

  • Ajánlórendszerek, termékcsomagok
  • Ügyfélszegmentálás, ügyfélprofilok
  • Lemorzsolódás becslés
  • Kampánytervezés, marketingakciók tervezése

Kinek ajánljuk?  Értékesítéssel, marketinggel, üzletfejlesztéssel, technológiai menedzsmenttel foglalkozó szervezeti egységek

Vezetői információs rendszerek, döntési modellek kiépítése segíti a partnerkiválasztást, tenderelbírálást, illetve bármilyen soktényezős döntést akár stratégiai, akár operatív területen. A döntéstámogató rendszerek célja, hogy segítsék a racionális döntéshozást.

  • Stratégiatervezés, stratégiai döntéshozatal támogatása
  • Tervezési és kontrolling rendszerek
  • Operatív döntéstámogatás, kockázatkezelés
  • Beszerzési döntések, tenderelbírálás, ügyfél- és partnerminősítés

Kinek ajánljuk?  KKV-k, ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalatok, szövetkezetek, civil szervezetek

A kereskedelmi és értékesítési folyamatok fejlesztéséhez sokrétű kutatási, fejlesztési, tanácsadási, oktatási szolgáltatási palettát kínálunk, például: piaci, logisztikai (áruelosztás, raktározás, értékesítés, beszerzés), pénzügyi elemzések készítése, konkurenciaelemzés, egyedi szoftver fejlesztése, piaci rések feltárása, területi lefedettségi vizsgálatok, ügyféladatbázisok integrálása, online fizetési rendszerek kialakítása, készletmodellezés, elektronikus számlázás, ügyfélszegmentálás, call center tudásbázis, CRM, ellátási lánc menedzsment, értékesítési hálózatbővítési elemzések

Kinek ajánljuk?  KKV-k, ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalatok, szövetkezetek, civil szervezetek

Az elektronikus kereskedelem témaköréhez kapcsolódóan elemzések, technológiai trendek kutatásán túl a gyakorlati megvalósításban is partnereinek rendelkezésre állunk, mint például a weboldalkészítés, szoftverfejlesztés, webáruház és elektronikus fizetési rendszerek illetve elektronikus számlázás kialakítása, elektronikus aláírás integrálása az üzleti folyamatokba, online marketing, elektronikus ajánlórendszerek kialakítása, ügyfélviselkedés elemzése, készletmodellezés és elemzés.

  • Elektronikus termékkatalógusok és termékadatbázisok kialakítása és fejlesztése
  • Logisztikai háttérfolyamatok fejlesztése és informatikai integrációja
  • Hagyományos kereskedelmi tevékenység online felületre való kiterjesztése

Kinek ajánljuk?  KKV-k, ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalatok, szövetkezetek, civil szervezetek

Partnereink számára bármilyen adat- és információkezeléssel kapcsolatos témakörben rendelkezésre állunk, legyen szó akár az információ megszerzéséről, hasznosításáról, értékesítéséről vagy esetlegesen megőrzéséről, elméleti és gyakorlati megoldásokban is otthon vagyunk.

  • Digitális archiválás és dokumentum menedzsment, digitális anyagok hosszú távú megőrzése, hozzáférhetővé tétele
  • Információ visszakeresés szöveges dokumentumokból
  • Automatikus jelentéskészítés, vezetői döntéstámogató rendszerek
  • Mobil alapú esemény-kiértesítő rendszer

Kinek ajánljuk?  KKV-k, ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalatok, szövetkezetek, civil szervezetek, kamarák, szakmai szervezetek

A vállalati tudásvagyon felmérésétől és kezelésétől a képzési stratégiák kialakításán keresztül a tudásmegtartás megoldásáig, illetve az ezekhez kapcsolódó területekig számos elméleti és gyakorlati megoldással állunk partnereink rendelkezésére.

  • Tudásmegosztó és e-Learning rendszerek kialakítása
  • Tudásbázisok építése és tapasztalatmenedzsment
  • Tacit tudások átadásának támogatása
  • Tudásavulás mérése és csökkentése
  • Gyors szervezeti tanulás kialakítása

Kinek ajánljuk?  KKV-k, ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalatok, szövetkezetek, civil szervezetek, kamarák, szakmai szervezetek

HR tevékenység támogatása során részt veszünk a munkatársak kiválasztásával, felvételével, gondozásával, képzésével kapcsolatos folyamatok és módszerek felmérésében, továbbfejlesztésében, optimalizálásában. Így például segítjük a munkaidő-beosztás optimalizálást, a kompetenciatérképezést, a kismama reintegrációt és a szervezeten belüli folyamatok optimalizálását is.

  • Kompetenciatérkép alapú kereső egy adott pozícióra leggyorsabban átképezhető kolléga megtalálására
  • HR tevékenység informatikai támogatása
  • AC és DC hatékony szervezésének informatikai támogatása
  • Szervezetfejlesztés
  • Szervezeti tanulás fejlesztése, e-Learning megoldások

Kinek ajánljuk?  KKV-k, ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalatok, szövetkezetek, civil szervezetek, kamarák, szakmai szervezetek

A személyes és a közadatok kezelésének szabályait, illetve a magyar és nemzetközi adatvédelmi gyakorlatokat szem előtt tartva hozzájárulunk a vállalati működés adatvédelmi gyakorlatának kialakításához, javításához, valamint az információszabadságnak megfelelő tevékenységek megvalósításához.

Kinek ajánljuk?  KKV-k, ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalatok, szövetkezetek, civil szervezetek, kamarák, szakmai szervezetek

Az informatikai biztonság megvalósulásához szükséges tényezők, a bizalmasság, a sértetlenség és a rendelkezésre állás megvalósításának gyakorlatához módszertani és gyakorlati megoldásokat, fejlesztéseket és kutatásokat kínálunk szolgáltatásaink között partnereinknek.

  • Humán kockázatok kezelésének módszerei
  • Informatikai rendszer biztonság felmérés és audit felkészítés
  • Informatikai biztonsági szakember képzés

Kinek ajánljuk?  KKV-k, ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalatok, szövetkezetek, civil szervezetek, kamarák, szakmai szervezetek

A mobilinformatika területéhez kapcsolódóan egyedi igények szerint számos üzleti ágazatban használt mobilalkalmazást készítettünk már, amelyek hozzájárultak a szervezetek egyes folyamatainak modern, gyors és egyszerű működéséhez. Többek között a logisztika, flottakezelés, járműkövetés és –megfigyelés, útnyilvántartás készítés, mobil számlázás és éttermi rendszer is szerepelt már palettánkon.

Rendszereink kiszolgálásához, működtetéséhez teljes körű információ- és tudásmenedzsment megoldást nyújtunk ügyfeleinknek, igény szerint a feladat feltérképezésétől kezdve, az oktatáson keresztül a mindenre kiterjedő üzemeltetésig.

Kinek ajánljuk?  KKV-k, ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalatok, szövetkezetek, civil szervezetek, kamarák, szakmai szervezetek

Vállaljuk egyedi szoftverek tervezését és kivitelezését, régi szoftverek kiváltását, szoftverintegrációt, internet és felhő alapú rendszerek fejlesztését asztali és mobileszközökre egyaránt. Mindezt többnyelvű, felhasználóbarát környezettel, betanítással és dokumentálással. Vállaljuk rendszereink hosszú távú üzemeltetését is. Néhány példa eddigi fejlesztéseinkből:

  • Vezetői információs rendszer, Egyedi termelésirányítási rendszer
  • Banki frontend, Tőzsdei kereskedési rendszer, Automatikus pénzügyi jelentések
  • e-Learning rendszer
  • Mobil alapú audioguide rendszer, Interaktív kioszk, Programajánló rendszer
  • Múzeumi adatbázisok,Virtuális kiállítás
  • Online munkaerőpiaci rendszer, Közösségi média rendszer
  • Rendezvények fizetési rendszerrel integrált weboldala
  • Call center és tudásbázis, Vállalati intranet rendszer

Kinek ajánljuk?  KKV-k, ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalatok, önkormányzatok, szövetkezetek, civil szervezetek, kamarák, szakmai szervezetek

A banki és vállalati pénzügyi folyamatok informatikai támogatása során olyan fejlesztésekkel tudjuk segíteni partnereink munkáját, mint például az ügyféltér forgalomfigyelés az ügyfélkiszolgálás optimalizálása érdekében, az elektronikus fizetési rendszerek integrálása és az elektronikus számlázás bevezetése, de egyéb információtechnológiával, folyamatoptimalizálással és e-kereskedelmi területekhez kapcsolódó módszertani és gyakorlati megoldásokat is kínálunk.

Kinek ajánljuk?  Pénzügyi intézmények, valamint KKV-k, ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalatok, szövetkezetek, civil szervezetek, kamarák, szakmai szervezetek pénzügyi részlegei

Tanácsadási, fejlesztési és oktatási szolgáltatásainkkal a célcsoportnak, mai trendeknek és igényeknek megfelelő online megjelenési forma kiválasztásától kezdve a weboldal fejlesztésével is képesek vagyunk hozzájárulni partnereink modern internetes szervezeti megjelenéséhez.

Kinek ajánljuk?  KKV-k, ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalatok, önkormányzatok, szövetkezetek, civil szervezetek, kamarák, szakmai szervezetek

Az UNESCO Világörökség és az egyéb kulturális örökségek információ-menedzsmentje is tevékenységünk része, amely során a materiális és immateriális örökségek informatikai támogatását, a megőrzés és a bemutatás korszerű módszereit dolgozzuk ki és valósítjuk meg.

  • Értékleltárak felvétele és aktualizálása
  • Digitalizálás, adatbázis építés és információ visszakeresés
  • Múzeumi és gyűjteményi informatika
  • Interaktív kiállítások mobileszközös megoldásokkal
  • Kezelési tervek, üzemeltetési információrendszerek
  • Örökségek bemutatása, események értékláncának fejlesztése

Kinek ajánljuk?  Műemlékek, örökségi helyszínek fenntartói, kezelői, múzeumok, gyűjtemények, önkormányzatok, területfejlesztési tanácsok

A turizmus informatikai támogatása a 21. századi elvárásoknak megfelelően a turisztikai attrakciókat üzemeltető szervezetektől elvárt, amelyhez webes felületek, tájékoztató- és ajánlórendszerek, virtuális kiállítások, online turizmus kialakításával és különféle mobilinformatikai fejlesztésekkel tudunk hozzájárulni.

  • Turisztikai trendtanulmány, területfejlesztési stratégiák kialakításának támogatása
  • Beltéri és kültéri interaktív tájékoztató rendszer kialakítása mobileszköz támogatással
  • Tematikus utak, városi séták, tanösvények létrehozása
  • Online programajánló rendszerek kialakítása

Kinek ajánljuk?  KKV-k, turisztikai szolgáltatók, TDM-ek, önkormányzatok, területfejlesztési tanácsok, múzeumok, gyűjtemények fenntartói

A hagyományos e-Learning rendszerek tulajdonságain túl interaktív videó alapú oktatással  képesek vagyunk a “csinálást” tanítani, azaz tevékenységek végzésének betanítását hatékonyan végezni. Lehetővé tudjuk tenni két videó egyszerre történő futtatását ugyanazon tevékenység több szögből való bemutatása érdekében, az elhangzott anyagok tartalmi kereshetőségét, az egyszerű többnyelvűsítést és hallássérültek számára a tartalombefogadhatóságot is.

Iskolai, tanfolyami és konferencia előadások, tanórák közzétételén kívül különösen alkalmas szervezeten belüli ismeretátadás gyorsítására, szoftverek, műszaki eszközök, berendezések működésének, használatának és javításának demonstrálására és oktatására egyaránt. Példák:

  • Belső oktató rendszer a távoli irodákban dolgozó kollégák költséghatékony, gyors képzésére
  • A tudásavulás és tudásvesztés mérése és ellensúlyozása
  • Nagy fluktuációjú munkakörökben a betanítás hatékonyabbá tétele
  • Ritkán előforduló, összetett karbantartási és kalibrációs tevékenységek folyamatainak támogatása az állásidő csökkentésével
  • Rendszeres kötelező képzések rugalmas és költséghatékony lebonyolítása nyomonkövethetőséggel
  • Szoftverhasználat célzott oktatása

Kinek ajánljuk?  KKV-k, ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalatok, önkormányzatok, szövetkezetek, civil szervezetek, kamarák, szakmai szervezetek

Az intelligens városok fejlesztéséhez képesek vagyunk hozzájárulni turisztikai szolgáltatásaik támogatásával, a közlekedési szabályozás racionalizálásával, valamint olyan infokommunikációs fejlesztésekkel, mint például az információs kiosk terminálok, tájékoztató rendszerek és mobil applikáción keresztül elérhető audioguide szolgáltatások, városkártyák, QR kódos és RFID alapú szolgáltatások, település üzemeltetést támogató webes és mobil alkalmazások.

Kinek ajánljuk?  önkormányzatok, településüzemeltető cégek, fejlesztési tanácsok