Befejeződött a PEN projekt

A HISBIM, a Baltic Amadeus, az Institute of Mathematics and Informatics, az INFOTA Kutatóintézet, az IT Vison s.p. zoo és a NEXT Sytem Kft részvételével végrehajtott projekt fő eredménye a termelést érintő tervezés referencia modellje elkészült. Ez magába foglalja a PEN (Productivity Effectiveness Navigator) döntéstámogató szoftver rendszer követelményeit és a gyárban, illetve környezetében lehetségesen bekövetkező események osztályozásának meghatározását, amelyek alapvető hatással lehetnek a folyamatok hatékonyságára, és előzetesen nem megjósolhatók. Létrejöttek optimalizáló algoritmusok (heurisztikus, prediktív és determinatív), amelyek révén a folyamatok újratervezhetők lesznek. Az eredményeket tudományos folyóiratokban (öt cikk, mely közül kettő a Thomson Reuters Web of Science Journal Master List szerint magas impact faktorú) és öt konferencián tették közzé.

Tovább

 

Befejeződött az EUFORI projekt

A Nonprofit Társadalomkutató Egyesületet képviselő Dr. Kuti Éva kutatásvezető és Kinyik Margit kutatásszervező tájékoztatta Alapítványunkat arról, hogy a kutatással és innovációval foglalkozó európai alapítványok feltérképezését célzó, 29 európai országot felölelő EUFORI kutatási projekt befejeződött, és a kutatási eredmények elérhetőkké váltak angol nyelven a projekt honlapján www.euforistudy.eu.

A kutatáshoz kapcsolódóan Magyarországon is történt adatgyűjtés: 2013 őszén 9 hazai R&I tevékenységet végző alapítvány vezetőjével készítettek interjút, közöttük az Információs Társadalomért Alapítványnál is. A kutatás vezetői nevében köszönetüket fejezték ki az interjúban való személyes közreműködésért, a kutatási eredményekhez történő értékes hozzájárulásért.

A Magyarországra vonatkozó tanulmány az alábbi linkről is letölthető: http://euforistudy.eu/research/hungary/report/

A kutatás más országokra vonatkozó eredményei (Country Reports) az alábbi linken találhatók: http://euforistudy.eu/research/, illetve a kutatás eredményeit összesítő átfogó tanulmány (Synthesis Report) az alábbi linken érhető el: http://euforistudy.eu/results/

Készülnek a világörökségi kezelési tervek

Mi dolgunk a Budapesti Világörökséggel? Kutatás, kerekasztal beszélgetés, rádiós tájékoztatás, 2015. június 13-15. a Kulturális Örökségmenedzserek Egyesülete szervezésében, ahol az INFOTA Kutatóintézetet dr. Bassa Lia képviselte.

A CEU-n megrendezett fórumon az Amerikai Nagykövetség támogatásával John Veverka, az interpretáció kutatás professzora tartott előadást, valamint Dr. Lars Wohlers (KON-TIKI) a látogatókutatás céljairól és aktuális helyzetéről beszélt. Ezt követően került sor a budapesti kezelési tervvel kapcsolatos fórumra Fejérdy Tamás, Soós Gábor, Bőczén Árpád, John Veverka és Bassa Lia részvételével.

Bővebben: http://www.heritagemanager.hu/?p=632

Életének 85. évében elhunyt VASVÁRI GYÖRGY CISM

Életének 85. évében elhunyt kedves barátunk, kollégánk, mentorunk VASVÁRI GYÖRGY CISM c. egyetemi docens, informatikai biztonsági szakértő, arany diplomás villamos mérnök, aki az elmúlt 25 évben kutató közösségünk tagja volt. Mindig naprakész tudással, a kollégák és a hallgatók iránti szeretettel és emberséggel, fiatalos lendülettel és sok-sok humorral vett részt kutatásban, oktatásban, cikkírásban. Alkalmazkodott a körülmények és nem utolsó sorban rendkívül aktuális és gyorsan fejlődő szakterületének, a bankbiztonságnak változásaihoz. Szakmai publikációinak száma jóval meghaladja a százat, és ezek között szakkönyvek, tankönyvek, jegyzetek, konferencia előadások és folyóirat cikkek egyaránt szerepelnek. Nyugdíjasként is aktívan részt vett a vezetésével alapított Biztonságmenedzsment Kutatócsoportunk munkájában, továbbá szakértőként és biztonsági auditorként segítette mintegy 70 vállalat, szervezet működését. Munkáját elismerték: 1983-ban NEUMANN Díjat, 1987-ben METESZ Díjat kapott, 1997-ben a biztonságtechnikai szakma nemzetközi szervezete, az ISACA CERTIFICATE of APPRECIATION díjjal jutalmazta, ezen kívül átvehette a BME-n 2003-ban Arany Diplomáját és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság 2009-ben Életmű Díjat adományozott neki több évtizedes munkája elismeréseként. Komoly kutató, precíz oktató és mindig jókedélyű, kedves ember volt. Emléke munkatársaiban tanítványaiban, könyveiben, tovább él.

Családi látogatás a Központi Bányászati Múzeum interaktív kiállítására

Gyerekek és felnőttek egyaránt élvezik a Központi Bányászati Múzeumban található interaktív kiállítást, amelynek kialakításában az Információs Társadalomért Alapítvány is részt vett. A látogatásról részletes beszámolót olvashatnak a Dívány oldalán, ahol egy kétgyermekes család mesél a múzeumban szerzett élményeiről.

Az eredeti cikk ezen a linken megtekinthető.

A projektről további információkat ezen az oldalon talál.

KTIA projektbemutató a Budapesti Corvinus Egyetemen

A Regional Studies Association nemzetközi területfejlesztési szervezet a Budapesti Corvinus Egyetemen tartotta 2015-ös workshopját 2015. január 28-30 között. A rendezvényen kollégánk, dr. Horváth Attila is bemutatta a KTIA projekt (A regionális jóllét és wellness koncepciók alkalmazási lehetőségei és IKT támogatással megvalósuló fejlesztési lehetőségei a Balkánon) legfrissebb turizmusinformatikai kutatási eredményeinket.

A projektről további információkat ezen az oldalon talál.

Az ITA a Balkán Wellbeing workshopon

Nemzetközi részvétellel ismét sikerrel zárult a KTIA projekt (A regionális jóllét és wellness koncepciók alkalmazási lehetőségei és IKT támogatással megvalósuló fejlesztési lehetőségei a Balkánon) keretében megszervezett 2. Balkan Wellbeing workshop.

Ezúttal Alapítványunk is beszámolt eddig végzett munkájáról, dr. Horváth Attila tartotta meg az előadást „Ways of using ICT tools to support the project goals” címmel.

A workshopon a külföldi és magyar résztvevők közt élénk eszmecsere alakult ki a projekt további feladatainak módszertani és gyakorlati végrehajtásáról.

A projektről további információkat ezen az oldalon talál.

 

Elindult a TÁMOP-2.2.4 projekt megvalósítása

A Közös tudással a határ menti vállalkozások sikeréért projekt során a magyar felnőttképzési, távoktatási és oktatás minőségbiztosítási tapasztalatokat átadjuk a partner szervezetek részére, továbbá korábbi tapasztalatokra építve közös oktatási és képzési módszertant dolgozunk ki, amelyet közösen szervezett infónapokon megismertetünk a térség, járások oktatási intézményeivel és munkaügyi központjaival.

A projektről további információkat ezen az oldalon talál.

Munkaerő-piaci szolgáltatások fejlesztésének eredményei

2014. július 31-én lezárult az Információs Társadalomért Alapítvány Közösen a munkaerőpiacon TÁMOP-2.6.2-12/1-2012-0360 pályázatának megvalósítása. Az Alapítvány 2013-ban 7,87 millió Ft 100% vissza nem térítendő támogatást nyert a „Munkaerő-piaci szolgáltatást nyújtó civil szervezetek kapacitásának megerősítése” pályázaton, amely a civil szervezetek standardizált munkaerő-piaci szolgáltatás nyújtásához szükséges fejlesztéseit hivatott támogatni.

A projektről további információkat ezen az oldalon talál.

Közösen közös nyelven – Révkomárom

Vállalkozók és további érdeklődők előtt 2013. szeptember 27-én csütörtökön a komáromi Csemadok Galériában a magyarországi Információs Társadalomért Alapítvány és a felvidéki Szövetség a Közös Célokért társulással együtt rendezett „Közösen közös nyelven” – projekt eredményeit bemutató rendezvényt Révkomáromban. A bemutatón Török Marianna a programvezető partnernek, az Információs Társadalomért Alapítványnak a projektmenedzsere Lelkes Katával, a projekt szlovákiai menedzserével felváltva tartott interaktív tájékoztatót. Beszéltek a pályázat részleteiről, és gyakorlati útmutatással szolgáltak a résztvevőknek.

A rendezvényről további információkat ezen az oldalon talál.