PÉNZINFO KONFERENCIA NOVEMBER HELYETT TAVASSZAL

A jól ismert, jelenlegi helyzet arra kényszerítette a szervező Információs Társadalomért Alapítványt, hogy elhalassza az ez évi PÉNZINFO konferenciát. A leendő és érdeklődő résztvevők az elmúlt napokban egyre nagyobb számban jelezték, hogy a pénzügyi válság és az abból fakadó megnövekedett időkötöttségük miatt vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon részlegesen tudnának jelen lenni a konferencián a színvonalas szakmai program ellenére. A szervezők biztosak abban, hogy a konferencia tervezett, szakmai programja olyan jelentőségű, hogy annak lebonyolítása csak akkor lehet eredményes, amikor az előadók és a nagyszámú érdeklődők megfelelő körülmények között, a napi problémáktól nem zavartatva, teljes figyelemmel tudnak részt venni az eseményen.

Mivel a konferencia főbb és jelenleg kiemelten aktuális témái iránt igen széleskörű érdeklődést volt tapasztalható, és a pénzügyi szektor egészéből jelentkezők, érdeklődők távolmaradásukat kifejezetten csak a jelen helyzetben aránytalanul megnövekedett munkaköri elfoglaltságukkal indokolták, a szervezők úgy döntöttek, hogy a konferencia tényleges eseménysorozata, a közvetlen megbeszélésekre és találkozásokra is alkalmat adó rendezvény nem marad el, hanem egy későbbi, tavaszi időpontban tartják meg, amikor a résztvevőkre már személyesen is lehet számítani.