Tudásközpont a tudományos ismeretek hasznosítására

Az INFOTA Kutatóintézet a társadalmi, gazdasági és pénzügyi szféra számos területét megcélzó tudásközpontokat épít, amelyek szerves részét képezik a korszerű tudományos ismeretek társadalmi és gazdasági hasznosításának. Az INFOTA elsősorban az információ és a tudás kezelésének és az ennek meghatározó technikai hátterét képező számítástechnikának és informatikának az alkalmazás-centrikus felfogását, humán, szervezeti, jogi, menedzsment- és társadalomtudományi aspektusait, illetve interdiszciplináris megközelítését kívánja meghonosítani Magyarországon. A kutatási területeket ez a koncepció foglalja egységbe, ennek különböző elemeit tárják fel az egyes konkrét kutatási témák, elemzések és projektek.

Az INFOTA gárdájának gerincét Ph.D. fokozattal bíró, több évtizedes tudományos kutatási és egyetemi oktatási múlttal rendelkező munkatársak, valamint szintén jelentős üzleti illetve közigazgatási tapasztalattal, közép- és felsővezetői gyakorlattal bíró szakemberek alkotják. Emellett az alkalmazott informatika szakterületeinek élenjáró szakértőit, tehetséges, graduális és posztgraduális hallgatókat, doktoranduszokat von be munkájába több magyarországi egyetem és főiskola műszaki és gazdasági karairól egyaránt. Továbbá olyan rangos külső, hazai és nemzetközi kutatói és előadói kört épített maga köré, amelynek résztvevői közreműködnek a kutatásokban feltárt területek oktatásba való gyors visszaforgatásában is. Mindnyájan aktív részesei annak a szellemi közösségnek, amely fenntartja, és kölcsönösen megtermékenyíti e műhely résztvevőinek kutató-fejlesztő erejét, innovatív megoldásokra fogékony szemléletét.

Kutatócsoportjaink által művelt legfőbb alkalmazási területek:

  • Pénzügyi intézmények üzleti folyamatainak feltérképezése
  • Bankinformatika: a pénzügyi szektor informatikai rendszerei
  • A folyamatszervezés és racionalizálás
  • Mobil informatikai eszközök alkalmazás
  • Piac- és trendelemzések
  • Az adattárház és adatbányászat
  • Döntéstámogatás
  • Tudásmenedzsment, HR-tevékenység támogatása
  • Digitális iratkezelés és archiválás
  • Kulturális örökségek információmenedzsmentje
  • Alkalmazásfejlesztés elektronikus csatornák számára
  • E-learning

Alapítványunkhoz kapcsolódó kutatócsoportok: