Megjelent – Tudásmenedzsment a következő két évtized határán NOSZKAY ERZSÉBET (SZERK.)
Tudásmenedzsment a következő két évtized határán – NOSZKAY ERZSÉBET (SZERK.)
Tudás és menedzsment. Két szó, amit együtt emlegetünk ebben a kötetben. Az üzleti sikerhez évszázadokon keresztül három dolog kellett: nyersanyag, tőke és munkaerő. A szükséges szaktudás kevéske, a transzfer pedig célorientált volt: „Add át a fiadnak”.
Évszázadok során, napjainkra nagyon megváltozott a helyzet, amelynek „eredményei” a fogyó anyagkészletek, a dráguló energia, a környezetpusztulás, a globális demográfiai helyzet problémái, s az erre adható válaszok és problémamegoldások bonyolultabbá váló tudásigénye. Ebből következik az Ipar 4.0-nak nevezett átalakulás szükségszerűsége, az agrárgazdaság forradalma, az elavuló nyersanyag-tőke-munkaerő háromszög „beburkolása” a tudás köpenyével. A fejlett világ évszázadok óta halmozza gazdagságát, ezen alapuló technológia- és tudományfejlődését, fejleszti globális rendszereit, s rohamosan tér át a nyersanyag- és energiaigényes ipari gazdaságok zsákutcája helyett a tudásalapú és környezettudatos működésre.
Az MTA Gazdálkodástudományi Bizottsága alá tartozó Tudásmenedzsment Munkabizottságnak a huszadik évfordulójára készített kötetben épp ezt a kérdést teszik fel a kutatók: Kiránt-e bennünket a bajból a tudás helyes és hatékony menedzselése?
A kötet az alapító-elnökasszony történeti áttekintésével alkalmat ad a sokoldalú, eltérő hátterű és érdeklődésű kutatókból és oktatókból álló közösség munkájának megismerésére, a tudásmenedzsment szerteágazó szakterületeinek bemutatására. A további, neves szerzők mind saját kutatási területük szempontjából világítják meg az előbbi dilemmára adható igen sokrétű válaszokat.
Jeff Angus tapasztalt vezető informatikai szakértő szerint egyes emberek a tudásmenedzsmentre azt mondják, hogy az csak egy üres szóösszetétel. Nem az, hanem egy cselekvésre késztető tudományág. Remélem, ez a kötet is gondolkodásra késztet minden Tisztelt Olvasót – és hozzásegíti a vezetőket ahhoz, hogy cselekedjenek.
Dobay Péter
Hivatkozás:
https://mersz.hu/noszkay-tudasmenedzsment-a-kovetkezo-ket-evtized-hataran
Kiadó: Akadémiai Kiadó
Online megjelenés éve: 2023
ISBN: 978 963 454 913 0