A projekt célja, hogy Kalocsa és környéke régi játék és szabadidős tevékenység hagyományainak összegyűjtése, feldolgozása és megismertetése volt annak érdekében, hogy a társadalmi felelősségvállalást megerősítése a fiatalabb generációkkal az idősebb generációk együttműködésével.

A felnőtt mindennapok szabad pillanatait és a gyerekkort kitöltő játékok és tevékenységek, az emberi életúthoz kapcsolódó családi és kis közösségi események, ünnepek hagyományai, eszközei, helyszínei és emlékei a fotókon és az idősebb generáció emlékeiben még megtalálhatók, de a fiatalok már nem, vagy alig ismerik. Pedig a múltban mélyen gyökerező kulturális örökség minden közösség számára identitástudatának forrása. Ennek számos megnyilvánulása, mint például a népviselet, a népzene és a néptánc, az ünnepek, a kézművesség azonban kezd feledésbe merülni. Ennek fő oka a társadalmi-gazdasági modernizáció, illetve az IKT nagymértékű fejlődése, a számítógépes játékok, okos eszközök, „kütyük” megjelenése.

A projekt során a generációk párbeszédére alapozva, IKT eszközök bevonásával kívánjuk elősegíteni ezen kulturális örökségünk megóvását, dokumentálását és felélesztését. A fiatalok az idősekkel beszélgetve a régi fotók és kapcsolódó történeket gyűjtésével, és közösen online adatbázisba töltésével a képeken szereplő személyek, események és helyszínek beazonosításával megismerkedhetnek eme hagyományokkal, míg az idősebb generáció a közös feldolgozás során többek között az online adatgyűjtő, annotáló és kereső rendszerek, valamint a közösségi hálózatok használatát tanulhatják meg. Emellett új kis közösségek jöhetnek létre, a fiatalabb generációban a társadalmi felelősségvállalás erősödhet.