Informatikai biztonsági szakértőt minden munkahelyre!

A munkavállalók informatikai biztonsági szakértőkké való továbbképzésének fontosságáról szóló cikke jelent meg Dr. Kiss Ferencnek, az Információs Társadalomért Alapítvány Kutatási és fejlesztési igazgatójának a HR Portál weboldalán.

„Egy hétköznapi felhasználó, mint amilyen általában az alkalmazottak többsége, nincs tisztában azzal, hogy a vállalkozás információinak birtokában olyan vagyont kezel számítógépén, amely a szervezet számára felbecsülhetetlen értéket képvisel.
Éppen ez az egyik oka annak, hogy szükséges növelni a munkavállalók körében a biztonsági tudatosságot, hiszen hiába költünk százezreket biztonsági eszközökre, szoftverekre, hiába védjük adatainkat jelszavakkal, hiába alkalmazunk különböző jogosultságokat az információ hozzáféréséhez, ha a munkavállalók nem ismerik az informatikai biztonság alapjait sem. (…)”

A teljes cikk az alábbi linken elérhető.

Díjátadás a PEN projekt záróértekezletén

2014. december 18-án a PEN projekt záróértekezletén részt vett Őexelenciája Kęstutis Kudzmanas, Litvánia Törökországba, Iránba és Pakisztánba akkreditált nagykövete, aki emlékplakettet adott át a projekt résztvevőinek, így dr. Kiss Ferencnek, az INFOTA Kutatóintézet kutatási és fejlesztési igazgatójának is.

Akkor ér kincset a tudás, amikor átadják

Ha eltűnik egy százezer forintos laptop az irodából, azonnal vizsgálat indul. De mi történik, ha kilép a cégtől egy nagy tudású, tapasztalt munkavállaló?! Újra lehetne definiálni a tudásmenedzsmentet, it-alapokra helyezni a házon belüli tudásátadást.

Eddig az informatika korlátai határozták meg, mit lehet megvalósítani a hr-ben. Ma már a hr-problémákat modellezik az informatika segítségével. A közeli jövőben ezt a szakterületet is átalakítják a technológiai fejlesztések. Olyan vélekedések is napvilágot láttak, hogy 2014-ben szinte már csak a humán tőkére irányuló innovációk mutathatnak kiutat a nem túl rózsás gazdasági helyzetből.

www.itbusiness.hu

Az eredeti cikk ezen a linken megtekinthető.

A HR alapú technológiai innovációk lehetnek az új magyar sikersztorik

Óriási érdeklődés övezte azt a rendezvényt, ahol két kis magyar startup és egy kutatóközpont mutatta be technológiai innovációit. A sikert mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az érdeklődök között ott voltak a nagyobb hazai bankok és biztosítótársaságok, vezető élelmiszeripari cégek, állami intézmények és szakmai szövetségek vezetői egyaránt. Sőt a BIG4 vállalatok közül is képviseltették magukat, áll a portálunkhoz eljuttatott sajtóközleményben.

HR Portal

Az eredeti cikk ezen a linken megtekinthető.

Three new technologies to make the most of human capital

  • How do you tap into employees’ creativity and quickly turn innovative ideas into product development projects?
  • How do you save and share the kind of tacit knowledge which can’t be explained, only shown?
  • How do you collect employees’ experiences in the form of ready to use cases and apply them to actual problem solving situations?

Last week I was invited to an event that promised to answer these three questions, by introducing participants to the latest technological innovations that might be ways of solving these commonly met dilemmas.

10 Minute HR

Az eredeti cikk ezen a linken megtekinthető.

Közösen közös nyelven – Hazai közgazdászok konferenciája

Megtelt a Csemadok székház aktív vállalkozókkal és érdeklődőkkel az Európai Uniós Európai Regionális Fejlesztési Alap által támogatott Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósult pályázati kiértékelésén. A „Közösen közös nyelven – Spoločne spoločnou rečou” című közös pályázati program célja a határ menti kis- és középvállalkozások támogatása egy olyan ingyenes szolgáltatási csomaggal és információ-rendszerrel, amely segítségükre lehet vállalkozásuk fejlesztésében.

csemadok.com

Az eredeti cikk ezen a linken megtekinthető.

A kis- és középvállalkozóknak szóló szolgáltatás holnap indul

A Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében 2013. szeptember 30-án fejeződik be az Információs Társadalomért Alapítvány (HU) és a Szövetség a Közös Célokért (SK) „Közösen közös nyelven – Spoločne spoločnou rečou” című közös pályázatának megvalósítása, amelyre 148,083.09 EUR vissza nem térítendő támogatást nyertek.

Magyar Interaktív Televízió

Vállalkozásfejlesztő tanfolyam otthoni környezetben

A Közösen közös nyelven nevű, szlovák–magyar határon átnyúló uniós pályázat eredményeként a kis- és középvállalkozásokat, de a civil szervezeteket és az önkormányzatokat is segítő szolgáltatáscsomag született, amelyet tegnap mutattak be a projekt hazai zárókonferenciáján.

Új Szó

Az eredeti cikk ezen a linken megtekinthető.

Új szolgáltatáscsomag a határ menti kisvállalkozások részére

Kis- és középvállalkozók előtt a Csemadok komáromi üléstermében mutatták be szeptember 26-án a „Közösen közös nyelven” című pályázati anyagot, amelyet a magyarországi bejegyzésű Információs Társadalomért Alapítvány és a Szövetség a Közös Célokért közösen nyert el és dolgozott ki.

Felvidék.ma

Az eredeti cikk ezen a linken megtekinthető.

Új szolgáltatási csomagot kínálnak határ menti kisvállalkozóknak

Szeptember 30-án befejeződik a magyarországi Információs Társadalomért Alapítvány és a Szövetség a Közös Célokért „Közösen közös nyelven – Spoločne spoločnou rečou” című közös pályázatának végrehajtása, amelyre 148,083.09 EUR vissza nem térítendő támogatást nyertek a partnerek.

Hírek.sk

Az eredeti cikk ezen a linken megtekinthető.

Új szolgáltatáscsomag a határ menti kisvállalkozások részére

Szeptember 26-án, csütörtökön 9.00 órától kb. 11.00 óráig tart egy sikeres pályázatunkat lezáró konferencia, Komáromban, a Csemadok székházában, Kossuth tér 3. címen. Szépen kérem, tiszteljen meg bennünket jelenlétével, minden érdeklődőt szívesen látunk! Kis- és középvállalkozóknak szóló szolgáltatásainkat mutatjuk be, magyarországi partnerünkkel közösen.

AnimaPortál

Az eredeti cikk ezen a linken megtekinthető.

Új szolgáltatás csomag a határ menti kisvállalkozások részére

A Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében 2013. szeptember 30-án fejeződik be az Információs Társadalomért Alapítvány (HU) és a Szövetség a Közös Célokért (SK) „Közösen közös nyelven – Spoločne spoločnou rečou” című közös pályázatának megvalósítása, amelyre 148,083.09 EUR vissza nem térítendő támogatást nyertek.

www.kemkik.hu

Az eredeti cikk ezen a linken megtekinthető.

Új szolgáltatáscsomag a határ menti kisvállalkozások részére

A magyarországi Információs Társadalomért Alapítvány és a szlovákiai Szövetség a Közös Célokért társulás szeptember 19-én Komlóskán, szeptember 26-án pedig Révkomáromban mutatja be közös, az EU által támogatott pályázatának eredményeit.

www.crbnet.eu

Az eredeti cikk ezen a linken megtekinthető.

Új szolgáltatás csomag a határ menti kisvállalkozások részére

A magyarországi Információs Társadalomért Alapítvány és a szlovákiai Szövetség a Közös Célokért társulás szeptember 19-én Komlóskán, szeptember 26-án pedig Révkomáromban mutatja be közös, az EU által támogatott pályázatának eredményeit. www.gazdasag.sk

Új szolgáltatás csomag a határ menti kisvállalkozások részére

A magyarországi Információs Társadalomért Alapítvány és a szlovákiai Szövetség a Közös Célokért társulás szeptember 19-én Komlóskán, szeptember 26-án pedig Révkomáromban mutatja be közös, az EU által támogatott pályázatának eredményeit.

Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.

Az eredeti cikk ezen a linken megtekinthető.

A Világörökség 40 éve – Ünnepi konferencia

Az UNESCO Világörökség Egyezménye aláírásának 40. évfordulóján, 2012. november 16-án került megrendezésre „A Világörökség 40 éve” című ünnepi konferencia a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán.

tajepiteszek.hu

Az eredeti cikk ezen a linken megtekinthető.

Közösen közös nyelven partnerséget építünk

2012. október 1-jén megkezdődött az Információs Társadalomért Alapítvány (HU) és a Szövetség a Közös Célokért (SK) „Közösen közös nyelven – Spoločne spoločnou rečou” című közös pályázatának megvalósítása magyar-szlovák határon átnyúló együttműködés keretében.

www.gazdasag.sk

Közösen közös nyelven

A Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében 2013. szeptember 30-án fejeződik be az Információs Társadalomért Alapítvány (HU) és a Szövetség a Közös Célokért (SK) „Közösen közös nyelven – Spoločne spoločnou rečou” című közös pályázatának megvalósítása, amelyre 148,083.09 EUR vissza nem térítendő támogatást nyertek. A program célja a határ menti kis- és középvállalkozások támogatása egy olyan ingyenes szolgáltatás csomaggal és információ-rendszerrel, amely segítségükre lehet vállalkozásuk fejlesztésében.

info-flow.hu