Az UNESCO UNITWIN hálózat „Kultúra, Turizmus, Fejlődés” 4. Nemzetközi Konferenciáját rendezte 2016. június 12. és 16. között Budapesten Turizmus és kultúrtájak fenntartható szemlélettel címen az Információs Társadalomért Alapítvány a Budapesti Metropolitan Egyetemmel közösen. Öt kontinens harminc országából csaknem száz szakember, oktató, kutató adott számot egy sokat vitatott kulturális örökség, a kultúrtájak témakörében elért legfrissebb kutatási eredményeiről.

Az UNESCO kulturális főigazgató-helyettese, Francesco Bandarin videóüzenetben köszöntötte a konferencia résztvevőit, a nyitóelőadások során pedig olyan prominens személyek szólaltak meg, mint Maria Gravari-Barbas, az UNITWIN hálózat vezetője, Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke, Vass László, a Budapesti Metropolitan Egyetem rektora, és Kiss Ferenc, a Budapesti Metropolitan Egyetem rektorhelyettese.

A konferencia résztvevői megismerkedtek a magyarországi világörökségi helyszínekkel, tájértékekkel, a szellemi kulturális örökséget képező kiemelkedő gasztronómiai, kézműves és művészeti hungarikumokkal. A rendezvény olyan vezető egyetemi oktatóknak, turisztikai szakembereknek és kutatóknak mutatta be Magyarország stratégiailag kiemelt természeti és kulturális értékeit, akik tudásukkal, ismereteikkel hozzá tudnak járulni ezek megőrzéséhez, fenntartásához, és hazatérve hiteles véleményükkel javítani tudják a magyar országimázst, továbbá támogatni tudják a hazai turizmus fellendülését is.

A konferencia sikerességét bizonyítja a résztvevők elégedettségén túl a résztevő szervezetek képviselői közötti további együttműködés előkészítése, úgy mint a konferencia eredményei felhasználásával kialakított egységes módszertanok és a közös projektek megvalósítása érdekében létrehozott projektvázlatok kidolgozása.

A „Kultúra, Turizmus, Fejlődés” elnevezésű, 2010-ben alakult UNESCO UNITWIN hálózat 28 tagja között van a Budapesti Metropolitan Egyetem is. Az együttműködés célja, hogy az örökségturizmus fejlesztésére oktatási, tudományos és piaci szempontból is működő hálózatot hozzon létre a nemzetstratégiai szempontból kiemelt kulturális és örökségvédelmi egyeztetések területén. Ezt segítik elő az oktatócseréken, évenkénti találkozókon, közös tananyagok kidolgozásán túl a kétévente megrendezett tematikus világkonferenciák is, mint amilyen a Turizmus és kultúrtájak fenntartható szemlélettel című nemzetközi konferencia is volt.

Kapcsolódó anyagok

A konferencia angol nyelvű weboldala

A konferencia részletes angol nyelvű programja

Fotógaléria

Sajtóközlemény

Az UNESCO kulturális főigazgató-helyettese, Francesco Bandarin angol nyelvű videóüzenete: