Az ITA gárdájának gerincét tudományos fokozatokkal bíró, több évtizedes tudományos kutatási és egyetemi oktatási múlttal rendelkező munkatársak, valamint szintén jelentős üzleti illetve közigazgatási tapasztalattal, közép- és felsővezetői gyakorlattal rendelkező szakemberek alkotják. Emellett az alkalmazott informatika területeinek élenjáró ismerőit, tehetséges, graduális és posztgraduális hallgatókat, doktoranduszokat vonnak be munkába több magyarországi egyetem és főiskola műszaki és gazdasági karairól egyaránt. Továbbá olyan rangos külső, hazai és nemzetközi kutatói és előadói kört építettek maguk köré, amelynek résztvevői közreműködnek a kutatásokban feltárt területek oktatásba való gyors visszaforgatásában is.