• uj_es_megujulo_informacios_rendszerek
    Cím:
    Új és megújuló információs rendszerek
    Kiadó:
    BME GTK ITM
    Kiadás éve:
    2001
    Oldalak száma:
    231
  • Cím:
    Az elektronikus kereskedelem fejlődési tendenciái
    Írta:
    Gergály Péter
    Oldalszám:
    1 – 26
    Jelen cikk az elektronikus kereskedelem fejlődési irányát térképezi fel, elsősorban a rövidnek nem nevezhető múlt értékelésén keresztül. Az elektronikus kereskedelem a tárgyalás szempontjából fontos körülírása után az elektronikus kereskedelem kialakulásának tényezőit elemzi. Az elektronikus kereskedelem nem újkeletű, hiszen EDI megvalósítások formájában már régóta létezik. Az Elektronikus Adatcsere (EDI, Electronic Data Interchange) a dokumentumcsere atomizálása céljával jött létre. A dokumentumcsere automatizálása területén számos alapproblémára (nyelvtan, megvalósítási módszerek, közös szótár) adott megoldást, azonban végső célját hatékonyan nem tudta megvalósítani. A tanulmány azt vizsgálja, milyen feladatok megoldása szükséges egy hatékonyabb elektronikus kereskedelmi környezet kialakításához, és milyen gyakorlati megvalósulások prognosztizálhatóak.
  • Cím:
    Digitális pénzrendszerek alapmodelljei
    Írta:
    Vigh Dániel
    Oldalszám:
    27 – 37
    A cikk áttekintést ad a hagyományos és az on-line banki tevékenység között, majd miután ismerteti a digitális pénz kialakulásának történetét, bemutatja a digitális pénzt kezelő rendszerek alapmodelljeit. A bemutatásra kerülő alapmodellek a következők: tartozikkártya alapú modell (Debit Card Model), egyszerű digitális bankó modell (The Basic Digital Coin), borítékolt digitális bankó modell (Blinded Coins), utazási csekk modell (The Traveler’s Check Model), elektronikus erszény modell (The Electronic Purse: Mondex Money).
  • Cím:
    Az online aukció fejlődése
    Írta:
    Réz Tamás
    Oldalszám:
    38 – 61
    A publikációmban az elektronikus árverések jelenéről végzett kutatásom mutatom be, az eredmények ismeretében pedig megpróbálok következtetni a jövőre. Mivel a jelen is meglehetősen képlékeny, egy nem mindennapi kihívásnak és kutatásnak néztem és nézek ma is elébe. Az előretekintést nagymértékben segíti, hogy ezirányú vizsgálódásaimat már közel másfél éve végzem, a fejlődést figyelemmel tudom kísérni. Nagyon jól megfigyelhető az amerikai cégek európai térnyerése, az online aukció „begyűrűzése” kontinensünkre.
  • Cím:
    Árampiaci kereskedési rendszerek
    Írta:
    Agócs Péter
    Oldalszám:
    62 – 75
    A villamos energia piac liberalizációjával szükség lesz egy kereskedési fórumra, ahol a piaci szereplők a megváltozott helyzetben, új feltételek mellett kereskedni tudnak. Ez a kereskedési fórum az áramtőzsde. Az áramtőzsdének különböző feladatokat kell ellátnia, meg kell felelnie bizonyos kritériumoknak, ezekről szól a dolgozat. Ezen kívül tartalmaz még egy áttekintést a jelenleg működő európai piaci modellekről. Ez a dolgozat nem egy kész rendszert ír le, hanem a jelenlegi ismeretekből próbál segítséget nyújtani egy magyarországi rendszer felépítésének meghatározásához.
  • Cím:
    Quo vadis, input vállalati adatok?
    Írta:
    Dr. Z. Karvalics László
    Oldalszám:
    76 – 83
    A vállalati információáramlás (information flow) belépő oldala az információgazdálkodás elhanyagolt területei közé tartozik. A tranzakciós adatközmű (azok az adatszolgáltatások, amelyeket a napi munkában annak viteléhez nélkülözhetetlenként használunk fel) és a döntéshozatalt támogató stratégiai adatközmű mellett általában háttérbe szorulnak a „teraszugrás” és a „spontán transzformáció” (vagyis az ágazatközi kitekintés és a véletlen, de termékeny asszociációk esélyét megnövelő megoldások) csatornái. Emellé társul az a tény, hogy az eképpen eleve rosszul megépített input információs környezet rosszul kezeli az online világ által nyújtott lehetőségeket, és megfelelő odafigyelés és tervszerű építkezés (integrált adatvásárlási stratégia és adattérképezés) híján még a professzionális információszolgáltatási eszközökkel is alacsony hatékonysággal élnek a vállalatok.
  • Cím:
    Adatbányászat: Álatalános módszerek és alkalmazások egy, a valóéletből vett példán bemutatva
    Írta:
    Kálmán Bence – Kertész Máté
    Oldalszám:
    84 – 100
    A vállalatok, intézmények többsége rengeteg adatot tárol, ugyanis szinte minden üzleti tevékenység adatbázisokra épül. Az adatbázisok legtöbbször vásárlói, forgalmi és könyvelési adatokat, valamint a beszállítókra vonatkozó információkat tartalmaznak. Ha ezeket az adatokat megfelelő módon használja fel, a vállat olyan értékesítési és marketing stratégiát dolgozhat ki, amellyel megcélozhatja és megtarthatja a legtöbb hasznot hozó ügyfeleket úgy, hogy időben felismeri személyes igényeiket, meghatározza a termékek optimális árát, speciálisan kezelheti a stratégiailag jelentős beszállítóit, partnereit és legeredményesebb munkatársait. Megkeresheti azokat a lehetőségeket, amellyel hatékonyabbá teheti üzleti folyamatait, és a jó döntésekkel nyereségesebbé teheti vállalatát. Az adatbázisok elemzése révén felismert trendek, összefüggések olyan stratégiai pluszt hordoznak, amelyek felmérhetetlen előnyt jelentenek a mai gazdasági életben. Az adatok tengeréből azonban felszínre kell hozni azokat az egyébként rejtett információkat, összefüggéseket, amelyekre építve a helyes döntések meghozhatóak és ebben nyújt hathatós segítséget az adatbányászat.
  • Cím:
    Az ATM szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyfélhangok elemzése – négy helyszínes tanulmány
    Írta:
    Egerszegi Krisztián – Kocsis Frigyes
    Oldalszám:
    101 – 114
    A bankkártyák a kilencvenes évek közepétől hatalmas fejlődést futottak be Magyarországon. Hazánkban ma több mint 20 bank, több mint 70 forint alapú lakossági bankkártyát kínál. Ezek összdarabszáma meghaladja a 3,5 milliót. Ez a hatalmas piaci változás olyan versenyt és fejlesztési tempót diktált, melynél ma már lehetetlen rendszerezett információk nélkül átlátni a választékot, optimálisan dönteni a bankkártyák közötti választásban, avagy teljes körűen használni egy bankkártyát. A téma létjogosultságát az a piaci tény is alátámasztja, hogy ezen a piaci szegmensen ugyan a bankok globálisan látnak, de ezt az információt, titokként kezelve, nem hajlandók az ügyfelekkel megosztani.
  • Cím:
    Interaktív eseménykezelő rendszer tervezése
    Írta:
    Benczúr Dávid – Végh Balázs
    Oldalszám:
    115 – 129
    A mobilpenetráció kiteljesedése és az üzleti élet felgyorsulása a mobil alkalmazások felértékelődését hozta. A mi elképzelésünk egy általánosan használható interaktív eseménykezelő rendszer kidolgozása, amelyhez hasonló eszközök a jövendő években forradalmasítani fogják az információszerzés figyelés jellegű folyamatait. Eseménykezelő, mert hálózaton akár több forrásból érkező adatsoron, előre beállított eseményeket figyel és feldolgoz, másrészt pedig interaktív, mert az esemény bekövetkezésekor a felhasználónak lehetőséget biztosít bekészített válaszlépések aktivizálására. Az alkalmazást elsősorban tőzsdei felhasználásra szánjuk, de amint erre kitérünk, még számtalan, nem kevésbé izgalmas területre adaptálható.
  • Cím:
    High-tech és Internetes inkubátorházak Régi üzletfejlesztési megoldások az Új Gazdaságban
    Írta:
    Bőhm Tamás – Schneider Henrik
    Oldalszám:
    130 – 146
    Ez a majdnem fél évszázados vállalkozásfejlesztési eszköz – az inkubátorház – a kilencvenes évek elejétől reneszánszát éli. Akkor még a munkahelyteremtés, a vidékfejlesztés és a vállalkozói kedv serkentése voltak a legfontosabb érvek mellette, mára azonban hatalmas üzletté vált. Az Internetes inkubátorok egy év alatt behálózták Amerikát és már Magyarországon is körvonalazódnak az első próbálkozások.
  • Cím:
    Egyes óvodai informatikai módszerek vizsgálata, összehasonlítása, népszerusítése
    Írta:
    Fényes Gábor – Lohonyai Tünde
    Oldalszám:
    147 – 161
    Napjainkban az informatika hihetetlen mértékű fejlődésének lehetünk szemtanúi. Életünk egyre több és több aspektusa kerül valamilyen formában számítógépes vezérlés alá. Mindennek végső célja egy modern információs társadalom mindennemű igényeinek megvalósítása, illetve hatásosabbá tétele. Így nem meglepő, hogy az informatika egyre erősebben van jelen az oktatásban, tárgyi- és eszköz-szinten egyaránt. Dolgozatunk erre a megjelenésre kíván fényt deríteni, központi figyelmet fordítva az óvodára, mely ma még mindig kiforratlan területnek számít. Elsődleges célunk az, hogy módszertant alakítsunk ki az óvodai informatikai eszközök, módszerek összehasonlítására, majd hogy alkalmazzuk a már meglévő megvalósításokon. Következésképp el tudjuk majd dönteni, hogy melyek azok a módszerek és eszközök, amelyeket érdemes, és melyek azok, amelyeket nem érdemes, vagy akár kifejezetten ártalmas az óvodában használni. A cél elérése érdekében nélkülözhetetlen, hogy a világban . de különös tekintettel hazánkban . az összes alkalmazható óvodai informatikai módszert egy csokorba gyűjtsük. Kutatásainkat ezen a gyűjteményen végezzük el. A vizsgálatot egy, a maga nemében egyedülálló világhálós portálon [11] keresztül kívánjuk megvalósítani. A portállal hozzájárulunk a magyar óvodai informatikai kultúra széles körben elterjeszthető tömör, ám egyben átfogó ismertetéséhez is. Még külföldi befektető, vagy egyéb partner is másodpercek alatt tájékozódhat hazánk óvodai informatizáltságának fokáról. Végső, kombinált eredményként pedig azt kapjuk, hogy tanítóinknak nem marad más dolga, mint ellátogatni a portálunkra, és a módszertanunk segítségével kiválasztani, hogy a portálon szereplő módszerek közül melyek azok, amelyeket alkalmazni szeretne a csoportjában.
  • Cím:
    A népszámlálás informatikai háttere
    Írta:
    Barton András
    Oldalszám:
    162 – 178
    Jelen publikációm a magyarországi népszámlálásokkal, pontosabban azok informatikai hátterével foglalkozik. Az első érintett témám a népszámlálás fejlődéstörténete, ezt mutatom be, a hangsúlyt a nemzetközi egységesítésre helyezve. Ezután az 1970, ’80. és ’90. évi magyarországi népszámlálások megvalósításához felhasznált informatikai technológiákat veszem górcső alá, tevékenységek szerinti bontásban, az adatrögzítéstől kezdve az adatfeldolgozáson át az automatikus hibajavításig, s végül az adatvédelem, a népszámláláshoz szorosan kapcsolódó, informatikai megoldásának néhány lehetséges eszközét mutatom be (perturbáció, maszkolás, rekordcsere).
  • Cím:
    Kutatási célú személyi információs rendszerek fejlesztése
    Írta:
    Lacza Bertalan – Soós Attila
    Oldalszám:
    179 – 193
    A mai modern világban rengeteg számítógépet és még több programot használunk. De sokszor igénybe vesszük a határidőnaplók, és a „sárga cetlik” segítségét. Ahhoz, hogy ne vesszünk el a papírrengetegben, vagy ne felejtsünk el valamit, két lehetőség áll előt-tünk. Az egyik egy titkárnő, aki kézben tartja ügyes-bajos dolgainkat, ő kezeli a cetlije-inket, figyelmeztet a találkozókra, a másik lehetőség egy olyan szoftver, amely kivált-hatná a cetliket, naptárakat. Sőt, kezeli az összes olyan, ma modernnek számító alkal-mazást, amit egy irodában ma használhatnak. A feladat tehát egy olyan személyi infor-mációs rendszer fejlesztése, amely a bevitt adatok feldolgozása és rendezése mellett, képes adatbázisok létrehozására, kezelésére, keresésekre, üzenetek online feldolgozásá-ra, email küldésére, valamint kalendárium vezetésére. A program használatával szükség-telenné válnak a kézzel írt kis cédulák, amelyekre fontos teendőinket, kötelezettségein-ket jegyezzük fel. Internet csatlakozással rendelkező felhasználókkal email, faxok és levelek segítségével tarthatunk gyors és remélhetőleg hamarosan olcsó kapcsolatot. A beépített határidőnapló segítségével időben értesülhetünk feladatainkról, kötelezettsége-inkről. A személyi információs rendszer elsősorban kutatásokat és fejlesztéseket támo-gató eszköz. Tartalmaz olyan modulokat, amelyek kutatáshoz szükséges adatokat gyűj-tenek, nyilvántartanak. Ez lehet egy problémamegoldó fát tartalmazó és elemző adatbá-zis, vagy egy, a fejlesztés költségeit kalkuláló modul.
  • Cím:
    Az adatkezelési bizalom megteremtésének sikerei és kudarcai
    Írta:
    Dr. Székely Iván
    Oldalszám:
    194 – 203
    A bizalomhiány – elsősorban a felhasználói bizalom hiánya – az elektronikus üzleti tevékenységek tömeges elterjedésének egyik fő akadálya, s ezen belül is alapvető tényező az adatkezelési bizalom megléte vagy hiánya. Az írás sorra veszi a bizalom alapjául szolgáló tényezőket és azok hiányát, példát ad a bizalomépítés felértékelődésére az e-commerce stratégiákban, és olyan nemzetközi vizsgálatok eredményeit ismerteti, amelyek a bizalom mérhetőségét bizonyítják. A bizalomépítésre alkalmas megoldások között hangsúlyozza a PET technológiák szerepét, s néhány olyan – ellentmondásos, de példaértékű – esetet, megoldást ismertet, amelyek üzletileg, illetve a bizalomépítés terén sikeresek lettek vagy kudarcba fulladtak. A hosszú távú megoldást a szerző a résztvevők hozzáállásának alapvető megváltoztatásában látja.
  • Cím:
    Universal intelligent demon structure with various knowledge bases for optimum determination
    Írta:
    Gábor Szűcs
    Oldalszám:
    204 – 217
    In recent years simulation methodology for intelligent demon controlled simulation experimentation has been developed [1]. The theoretical results of the investigations have been implemented in the CASSANDRA (Cognizant Adaptive Simulation System for Applications in Numerous Different Relevant Areas) simulation system [2]. This system is based on a very high level, so called Knowledge Attributed Petri Nets (KAPN). The approach has been tested in various fields of applications, among them international projects (EUREKA, COPERNICUS) of the European Union [6][4]. The aim was to reduce the tedious and lengthy iterative process of model building, dynamic simulation, evaluation of the results, model reconstruction by monitoring the simulation experiments with intelligent demons having knowledge bases, inference engines and modules performing actions on the models. These demon objects are able to collect information about the trajectory of the dynamic simulation and after having evaluated it, may change model structure and/or parameters to obtain the required optimal solution. Thereby the whole procedure that may be described as simulation in the large [5] could be made highly efficient.
  • Cím:
    Szimulációs modell finomhangolása ügynök segítségével
    Írta:
    Mészáros-Komáromy Gergely
    Oldalszám:
    218 – 231
    A dolgozat célja a gazdasági élet egyes területein is alkalmazható folytonos idejű, folytonos értékű szimulációs módszertan bemutatása. A dolgozat példaképpen a klasszikus, Volterra-egyenleteken alapuló nyúl-róka populációt leíró problémát oldja meg szimuláció segítségével, külön kitérve a módszertan lépéseire. A szimulációs modelleknek komoly problémájuk a modell paramétereinek pontos beállítása, ezt a dolgozatban egy ügynök (agent) segítségével lehetett az eddigieknél könnyebben és pontosabban megállapítani. Az ügynök egy továbbfejlesztett gradiens-alapú módszert használ az eltérések minimalizálására.